2016. június 28., kedd

Prológus

„Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.”
Odakint hatalmas vihar tombolt, amit én fújtatva, kissé idegesen nyugtáztam. Tekintetemet próbáltam levenni az ablakomról és nem azt figyelni, ahogy az esőcseppek versenyeznek az üvegen, és nedves nyomot hagynak maguk után. Fél füllel hallottam csak az ég dörgését, amelyet világosság követett. Akaratom ellenére is jobban összehúztam magamon a pulóveremet.
Persze akkor az időjárás volt a legkisebb gondom. Feldúltságomat – bármennyire is akartam – nem kenhettem a kint zuhogó esőre és az olykor-olykor lecsapó villámokra. Az egyetlen dolog, amiért ingerült voltam az a barátnőm volt, akinek legalább öt perce elküldtem egy üzenetet, de még mindig nem válaszolt rá. Nem értettem, miért, hiszen alapjáraton mindig másodperceken belül megérkezett a válasza. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem furcsállja a dolgot, ennek érdekében a tévében vetített unalmas sorozatot kezdtem bámulni, de persze nem jártam sikerrel. Folyamatosan azon kattogtam, vajon mi lehet vele, miért nem válaszol már?
Végső elkeseredésemben inkább fogtam a telefont, elhajítottam a kanapé másik végébe, majd dühöngve átmentem a konyhába, hogy töltsek magamnak még egy kis gyümölcsteát a fekete bögrémbe. Nem bajlódtam azzal, hogy letöröljem a pultról azt a pár cseppet, ami véletlenül kifröccsent a kancsóból, csak mérgesen visszacsaptam azt a helyére és a lábamat erősen odavágva a parkettához indultam el újra a nappaliba, hogy tovább szenvedjek.
Mikor már nagyjából a fél bögre üres volt, hirtelen csipogni kezdett a telefonom. Próbáltam egy kis tartást tanúsítani magam felé, mondogattam magamban, hogy annyira nem érdekel, de a tervem megbukott, s úgy csaptam le a készülékre, mint egy ragadozó állat a prédájára. Azonnal bepötyögtem a feloldó kódomat és megnyitottam az SMS-eket. Legnagyobb sajnálatomra viszont egyáltalán nem az állt ott, mint amire vártam. Az üzenetem nagyjából annyiból állt, hogy unatkozom, és ha ki mer merészkedni ilyen időben, ugorjon át. Ehhez képest ezt a választ kaptam: még ha tudnám, hol laksz. A szemeim elkerekedtek, értetlenül bámultam a telefonom képernyőjét, mint aki nem akarja elhinni, amit lát. Lezártam a telefont és újra feloldottam, de az üzenet nem szűnt meg létezni, ott volt, fekete-fehéren és gúnyosan mosolygott rám, én pedig nem tudtam mit kezdeni vele. Jobb ötlet híján végül kissé kétségbeesetten ezt az SMS-t küldtem el: ne szórakozz, Cher, nem vagy vicces. Persze, Becca, mi is lehetne a megoldás, ha nem ez? Chernek mindig is fura humora volt, imád szívatni, tuti most is csak szórakozik, vagy lehet, elfelejtette, hogy új számom van. De mikor csipogott egyet a telefonom, jelezve, hogy új üzenetem érkezett, félve néztem meg, mi áll benne. Nem szórakozom, de Cher sem vagyok. Ez volt az a pillanat, amikor az állam leesett, a szemeim elkerekedtek, és teljesen le voltam sokkolva. Mégis mi az, hogy nem Cher? Nem akartam elhinni a dolgot, hiszen ott állt a lány neve, én magam írtam át a számát délelőtt az új telefonomba! Ekkor, mivel mást nem tudtam tenni, gyorsan leellenőriztem, hogy minden számjegy a helyén van-e. A pillanat, mikor rá kellett jönnöm, én voltam olyan hülye, hogy felcseréltem a négyest a hetessel, elég kínos volt, és legalább háromszor fejbe csaptam magamat mérgemben. Ezek után fogalmam sem volt, mit írhatnék annak az idegennek, akit valószínűleg sikeresen felidegesítettem a figyelmetlenségemmel így délután négykor. Ne haragudj, kicsit benéztem a számot. Két perc gondolkodás után sem futotta többre, végül maradtam egy egyszerű bocsánatkérésnél, amire meglepően hamar érkezett válasz. Ugyan, megesik. És, amúgy hogy hívnak?
A legzavaróbb az egészben a kacsintós emotikon volt a mondata végén, ebből arra következtettem, hogy vagy egy flörtölős kedvében lévő csajjal van dolgom, vagy pedig egy tipikus „én vagyok az Isten’ mentalitással rendelkező pasival. Rebecca. És téged „nem Cher”? A mosolyom nagy volt, kíváncsi voltam, milyen választ fogok kapni. Robert.
Így történt, hogy végül már nem is érdekelt a tény, miszerint az üzenetem nem a barátnőmhöz jutott el, hanem ehhez a Robert nevű sráchoz. A formalitás kedvéért történő bemutatkozás után nekiálltunk beszélgetni, és rettentően szimpatikus lett számomra. Magamban jót mosolyogtam a történeten, hiszen ugyan már, mennyi esély van arra, hogy valakinek elírod a telefonszámát és pont olyasvalakinek írsz, aki ezek után még hajlandó veled beszélgetni?  Viccesen abszurd volt a helyzet, és ezt szóvá is tettem a srácnak, a válasza pedig egyszerre volt ijesztő és megmosolyogtató: nincsenek véletlenek, Becs. 

2 megjegyzés:

  1. Drága Lily!

    Elsősorban megszeretném dicsérni a blogod csodás kinézetét, öröm megnyitni! :) Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a fülszöveg igazán figyelem felkeltő, nagyon tetszik, őszintén elég jól sikerült. Gratulálok!
    Az Előszó pedig érdekes volt, kifejezetten bejön! Szépen írsz, a fogalmazásod megnyerő. Izgatottan várom az Első fejezetet és további sok sikert kívánok kedves. :)

    Hatalmas ölelés,
    Diana Brunwin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Diana!
      El sem hiszed, mekkora boldogsággal töltött el, mikor megláttam a neved a feliratkozóim között. Nem szeretnék ódákat zengeni, de tényleg öröm olvasi ezeket a sorokat egy olyan személytôl, akinek követted a blogjait.
      Köszönöm szépen a dicsérô szavakat, nagyon örülök, hogy sikerült elnyernem a tetszésedet az elôszóval - annak pedig fôleg, hogy még a design és a fülszöveg is tetszik.
      Remélem a továbbiakban sem fogok csalódást okozni, még egyszer, köszönöm. :)
      Ölel,
      Lily J. S.

      Törlés